A Mavesz és a Szabó Szabolcs Alapítvány által alapított természettudományos projektverseny versenyszabályzata
A verseny célja:
Olyan lehetőség megteremtése középiskolás fiatalok számára, ahol egy „szociálisan érzékeny” probléma önálló, tudományos igényű, innovatív megoldásán keresztül sokoldalúan fejleszthetik természettudományos – kiemelten kémiával kapcsolatos – intelligenciájukat, a munkaerőpiacon, illetve az életpálya során is hasznos kompetenciáikat.
Adekvát kép kialakítása a fiatalokban és ezen keresztül a társadalomban a természettudománynak – kiemelten a kémiának – a társadalmi, gazdasági és egészségügyi problémák megoldásában játszott szerepéről.
Az MTMI- (matematika, természettudományok, műszaki tudományok, informatika) terület népszerűségének növelése, pályaorientáció.
A versenyzők tudásának, felkészültségének, az életkornak megfelelő innovációs képességének értékelése, kiemelkedő projektek bemutatása.
A szaktanárok szakmai, tehetséggondozó munkájának támogatása, lehetőség biztosítása új oktatási módszerek megismerésére, gyakorlására.
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A versenyszabályzat hatálya kiterjed
a versenyen induló tanulókra,
a versenyre felkészítő pedagógusokra, mentorokra,
a verseny szakmai előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében közreműködőkre.
Általános szabályok
A versenyző csapatok a versenykiírásban közzétett feltételeknek megfelelően vehetnek részt a versenyen, illetve az ott megjelölt módon nevezhetnek a versenyre.
A versenyben középiskolák 10 – 11. évfolyamos tanulói vehetnek részt minimum 4 fős csapatot alkotva.
A verseny programjának kialakítása – a feladatok végrehajtásának sorrendje, időpontja, a verseny időtartama – a versenyzők életkori sajátosságait figyelembevételével történik.
A versenyre beküldött pályamunkákat jeligével kell ellátni.
A pályázó csapatok azonosítására csak akkor kerülhet sor, ha a versenybizottság valamennyi pályázat értékelését elvégezte, valamint megállapította a továbbjutókat.
A versenybizottság tagjait a Szabó Szabolcs Alapítvány és a MAVESZ delegálja, illetve kéri fel.
A versenybizottság megfogalmazza az adott év témaköreit és elkészíti a versenyfelhívást.
A versenybizottság – a verseny aktuális témájának figyelembevételével – felkéri a zsűri tagjait.
A versenyrendezésben közreműködőket titoktartási kötelezettség terheli.
Kizárható a versenyből az a csapat, amely a nevezési feltételeknek nem tett eleget, nem valós adatokat közölt, nem megengedett segédeszközt használ, olyan magatartási vétséget követ el, amellyel saját vagy mások testi épségét veszélyezteti, vagy másoknak kárt okoz.
A versenyzők felügyeletét a kísérőtanár látja el.
A versenyen – a versenybizottsággal előzetesen egyeztetett módon – videó, hangfelvétel és fénykép készíthető.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény előírásait a versenyre történő felkészülés és a részvétel során figyelembe kell venni.
A versenybizottság szakmai döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs.
II. A VERSENY FORDULÓI
A verseny két fordulóból áll
első forduló – a beérkezett pályamunkák értékelése,
országos döntő – a zsűri javaslata alapján a versenybizottság által kiválasztott projektek bemutatása egy napos workshop formájában.
III. A VERSENY RÉSZEI
Pályázati és gyakorlati rendszerű verseny
A verseny pályázati része – első forduló.
A jelentkező csapat a felhívásban megjelölt feltételek szerint elkészített pályaművet (projekt dokumentációt) jeligével ellátva küldi meg a verseny rendezőjének. A jeligének meg kell egyeznie az online regisztráció során megadottal.
A versenybizottság a beküldött pályamunka zsűri általi előzetes javaslat alapján dönt a csapat továbbjutásáról.
A verseny gyakorlati része – országos döntő. A megvalósított projekteket az országos döntőben a csapatok workshop keretében mutatják be a zsűrinek és a közönségnek.
IV. ÉRTÉKELÉS, DÍJAZÁS, JUTALMAZÁS
A versenyzők teljesítményének értékelésére vonatkozó szabályok
Első forduló
A pályamunkák értékelését a zsűri az előre meghatározott szakmai szempontsor alapján végzi. Az értékelés módját és szempontjait a versenybizottság és a zsűri elnöke a projektek sajátosságaira tekintettel állapítják meg.
A zsűri szakmai tanácskozása zártkörű. A zsűri döntését testületként, nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg. A zsűri elnökétől és tagjaitól a versenyző, illetve a felkészítő tanár egyéni szóbeli értékelést kérhet.
A zsűri elnökének és tagjainak egyéni, valamint összesítő értékelő lapjai nem nyilvánosak.
A versenybizottság az összesített értékelés alapján választja ki a továbbjutó projekteket.
Az első fordulóban központi eredményhirdetés nincs, a versenybizottság a csapatokat a döntőbe jutásról iskolájukon keresztül írásban értesíti.
Döntő
A döntőbe jutott csapatok projektjeiket workshop formájában prezentálják a zsűri tagjainak és a közönségnek.
A zsűri tagjai – előzetesen megállapított szempontok alapján – egyénileg pontozzák a csapatok prezentációját. A csapat pontszámát elsődlegesen az egyéni pontszámok összege adja (legjobb, legrosszabb pontszám kihagyásával). A végeredményt a zsűri belső egyeztetés után állapítja meg, aminek része az egyéni pontozás alapján született összpontszám jóváhagyása vagy módosítása. Módosítás esetén a zsűri írásban megindokolja a módosítás okát, melyet kérésre az érintett csapatokkal köteles megismertetni.
A döntőn elért eredményeket sajtó nyilvános eseményen hirdeti ki a versenybizottság és a zsűri.
A helyezés, díjazás formái és szempontjai
A díjak a támogatók felajánlásából származnak.
Kiadható díjak:
fődíj értéke minimum 500 Euro, kiadható fődíjak száma maximum a döntős projektek egytizede,
különdíj értéke minimum 100 Euro, kiadható különdíjak száma maximum a döntős projektek egyharmada,
A támogatók felajánlhatnak speciális különdíjakat, melyek odaítéléséről a zsűri, vagy a felajánló képviselője dönthet (ezek is beleszámítanak az egyharmadba)
A versenybizottság a díjakat nem köteles kiadni, illetve a versenykiírásban fel nem tüntetett díjat is kiadhat.
A látogatók és a versenyző csapattagok a belépéskor kapott kupon segítségével szavazhatnak egy csapatra, a legtöbb kupont gyűjtő csapat közönségdíjban részesül.
A verseny díjazott csapatai és felkészítő tanáraik elismerő oklevelet kapnak.
A versenyen minden részt vevő csapat emléklapot kap.
Az okleveleket a MAVESZ és a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke, a díj felajánlójának képviselője és a zsűri elnöke, az emléklapokat a MAVESZ és a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke és a zsűri elnöke írja alá.
V. HATÁSKÖRÖK, FELADATKÖRÖK
A.) Versenybizottság
1. A versenybizottság elnöke felelős a verseny szakszerű előkészítéséért és lebonyolításáért.
2. A verseny előkészítése:
Javaslatot tesz a zsűri elnökére és tagjaira.
Elkészíti a versenykiírást.
Összegyűjti a beérkezett nevezéseket, és ellenőrzi, hogy azok megfelelnek-e a versenykiírásban foglaltaknak.
Megküldi az intézményeknek a nevezések visszaigazolását.
Biztosítja a verseny megrendezéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint a verseny nyilvánosságát.
Elkészíti a verseny programját. Gondoskodik a verseny megrendezéséről.
Megszervezi szükség szerint a résztvevők elhelyezését, szállását és étkezését.
Versenyinformációs szolgálatot működtet: gondoskodik a versenyzők tájékoztatásáról, kapcsolatot tart a versenyre nevező csapatokkal.
Előkészíti a verseny dokumentációját.
Gondoskodik a versenyzők jutalmazásáról.
3. A verseny lebonyolítása
Biztosítja a versenyzők zavartalan munkáját, szereplését (szükség szerint a felkészülési lehetőséget a helyszínen).
Biztosítja a zsűri zavartalan működésének feltételeit.
Tájékoztatja a versenyzőket a projekt bemutatásával kapcsolatos munkavédelmi, tűzvédelmi, egészségvédelmi előírásokról.
Tájékoztatja a versenyzőket a verseny lebonyolításának módjáról, egyéb tudnivalókról.
Lebonyolítja a versenyt a versenykiírásban és a versenyszabályzatban foglaltak betartásával.
Előkészíti az eredményhirdetést (oklevelek, emléklapok, jutalmak stb.).
Gondoskodik a díjak, jutalmak, oklevelek, emléklapok átadásáról.
4. A verseny utógondozása
Tájékoztatja a sajtót az eredményekről.
Hivatalos értesítést küld a díjazott csapatok iskoláinak.
Kiadványt jelentet meg a díjazott projektek bemutatásával.
Gondoskodik a verseny dokumentációjának archiválásáról.
B.) A Zsűri
1. A zsűri elnöke és tagjai felelősek feladataik ellátása során a verseny szakmai előkészítéséért, szabályos lefolytatásáért, a jogszabályban foglalt esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmód követelményeire vonatkozó előírások betartásáért.
2. A zsűri hét tagból áll. A zsűriben képviselettel rendelkeznek az oktatás akadémiai és szaktanári ágai, valamint az ipar.
országosan, illetve nemzetközileg elismert szakember.
4. Nem lehet a versenybizottság elnöke, tagja az, aki
a versenyző csapat felkészítő tanára, illetve
a versenyző csapat előzetes szakmai felkészítésében közreműködött.
5. A versenybizottság bármelyik tagjának váratlan akadályoztatása esetén a helyettesítésről a Versenybizottság gondoskodik.
6. A verseny ideje alatt az elnök rövid időre helyettesíthető az általa megbízott versenybizottsági taggal.
7. A zsűri feladata a verseny lebonyolítása:
Ellenőrzi a verseny lebonyolításához szükséges dokumentumok meglétét; a jeligével szereplő versenyzők titkosan kezelt adatainak megfelelő elzárását.
Értékeli a beérkezett projekteket, véglegesíti a csapatok összesített pontszámát.
A résztvevő pedagógusoknak szóbeli szakmai értékelést, illetve konzultációt tart. Igény esetén az érintetteknek egyéni értékelést ad a csapat teljesítményéről.
Összegző értékelést készít – a verseny előkészítésével, lebonyolításával, a versenyzők felkészültségével, a verseny szakmai színvonalával, a versenykiírás és a versenyszabályzatban foglaltak, valamint a jogszabályi előírások betartásával kapcsolatban -, amelyet a verseny jegyzőkönyve rögzít.
8. A zsűri elnökének feladatai különösen:
Ismerteti a zsűri feladatait, irányítja munkáját, vezeti üléseit, vita esetén szavazást rendel el.
Dönt a verseny lebonyolíthatóságáról a feltételek megléte alapján.
Intézkedik a verseny ideje alatt jelentkező esetleges problémák megoldásával kapcsolatban.
Tájékoztatja a versenyzőket a feladatok végrehajtásával kapcsolatos tudnivalókról.
Átfogó szakmai értékelést készít.
Közreműködik a díjak, jutalmak, oklevelek átadásában.
C.) A Jegyző
A verseny jegyzőjét a versenybizottság elnöke bízza meg. A jegyző segíti a versenybizottság munkáját, azonban nem tagja a versenybizottságnak. A jegyző a versenybizottság értékeléséről és döntéséről információt nem adhat, nem nyilatkozhat.
Feladata:
Végzi a versennyel kapcsolatos ügyviteli, illetve adminisztratív feladatokat.
Koordinálja a verseny honlapjának az elkészítését és karbantartását
Gondoskodik a verseny helyszínén, a versenybizottság és a zsűri ülésein a megfelelő iratok, dokumentumok rendelkezésre állásáról (értékelő lapok, átvételi elismervények nyomtatványai stb.); a jeligével szereplő versenyzők titkosan kezelt adatainak megfelelő elzárásáról; az összesített, nyomtatott eredménylisták elkészítéséről; az oklevelek, emléklapok megírásáról, a jutalmak átvételi elismervényeinek kitöltéséről, aláíratásáról;
Azonosítja – a versenyeredmények rögzítését követően – a jeligék és a titkosan kezelt adatok alapján a továbbjutó csapatokat.
Kapcsolatot tart a versenyző csapatokkal.
VI. A VERSENY DOKUMENTUMAI
Útmutató a verseny főbb dokumentumainak tartalmi felépítéséhez
1. A versenykiírás tartalmazza
a verseny megnevezését,
a verseny pedagógiai célját,
a verseny témaköreit,
a verseny megrendezésének fordulóit,
a verseny jellegét, részeit,
az első forduló idejét,
az országos döntő idejét,
a verseny díjait,
a nevezés módját, határidejét.
2. Az oklevél tartalmazza
a verseny meghirdetőjét,
a verseny pontos megnevezését,
a versenyző csapat nevét,
a díj jellegét (fő-, külön-, közönség-)
az oklevél kiadásának dátumát,
az aláírásokat,
3. Az emléklap tartalmazza
a verseny meghirdetőjét,
a verseny pontos megnevezését,
a verseny szintjét, fordulóját,
az emléklap kiadásának dátumát,
az aláírásokat,
4. A szakmai beszámoló tartalmazza
a vállalt feladatokat,
a vállalt feladatok teljesítését (előkészítés, lebonyolítás, utógondozás),
a szakmai tapasztalatokat, levont tanulságokat.
VII. A VERSENY ÜTEMEZÉSE
Május:
A Versenybizottság felállítása
Szeptember:
A verseny meghirdetése
Január:
Projektek benyújtása
Április:
Országos döntő
Mutasd meg, mit tudsz!
Regisztrálj a versenyre most!
Szeretnéd bebizonyítani, hogy a kémia és a természettudományok terén kiemelkedő vagy? Itt az alkalom, hogy megmutasd, hogyan használhatók fel a kémiai ismereteid a fenntarthatóság és klímasemlegesség érdekében! Ne hagyd ki ezt az izgalmas lehetőséget, ahol nemcsak a tudásodat, hanem a kreativitásodat is próbára teheted.
Csatlakozz a versenyhez, alkoss csapatot, és dolgozzatok együtt olyan projekten, amely segít megoldani a világ legnagyobb kihívásait!